KABARÉ
a színházban telt ház van, széllel bélelt kabarét játszunk. mindenki össze-vissza szaladgál. siker van.
nagyon fáj a fogam. végre volt bátorságom visszautasítani a kínai szakács szerepét steinbeck édentõl keletre címû darabjában. (sokak örömére)
az elõadásnak vége, a feleségem sehol (õ is a színházban dolgozik), pedig ilyenkor együtt szoktunk haza menni.
csala zsuzsi kis iróniával meg is jegyzi: - gyuki, azért ez már jelent valamit…!
na, akkor nekem marad a négyes busz. húsz percet várok a hidegben, az operaház melletti megállóban.
a busz szinte üres, ablak mellé ülök.
gyerekkorom óta szeretek ablak mellé ülni, apám buszsofõr volt, vele utazgattam így.
már nem is fáj, hogy itthagytak.
a nagy bámészkodásban észre veszem, hogy nem szálltam le idejében.
a végállomáson kérdem a vezetõt:
- mikor indul visszafelé?
- tíz perc mulva – feleli
tíz nap mulva 62 éves leszek, ennyi még belefér.
nemsokára úgyis ingyen utazhatok!